City of the angels

Szerepjáték olyanoknak akik szeretik a szerepjátékotXD
 
HomeGy.I.K.KeresésRegisztrációTaglistaCsoportokBelépés

Share | 
 

 Noira Kiara

Go down 
SzerzőÜzenet
Thomas Hadsun
Angyalmester
avatar

Hozzászólások száma : 330
Age : 41
Registration date : 2007. Feb. 07.

TémanyitásTárgy: Noira Kiara   Kedd Jún. 05, 2007 3:30 pm

Véletlenek márpedig nincsenek - 1.rész

Ülök a bárban és üres tekintettel bámulom az előttem sorakozó poharakat. Újabb napon vagyok túl. Újabb fékevesztett és vérgőzös napon.
Reggel egy cetlit találtam apró otthonom ajtaján. Két név és cím. A feladatomat tudtam: megölni őket. Éreztem, ahogy szívem hevesebben dobog a vér gondolatára. Megnyaltam ajkaimat, felhúztam magamra viszonylag jó állapotban lévő kabátomat és elindultam napi portyámra.
Kellemetlenül hideg volt. Jön a tél - szaladt át fejemen és szorosabbra húztam kabátomat. Az utcán járó néhány alak félve húzódott félre utamból. Ismernek, tudják, hogy nem fogom vissza magam, ha ürügyet kapok vérontásra. Mosolyogva terveztem magamban a két „ügyfél” likvidálását. A pacákot ismertem. Ronald Nirton. Gyermekkoromban apámmal kártyázott, gondolom most is emiatt van gondja. Nem baj, nem sokáig. Lehet, hogy kivéreztetem, lássa, hova jutott kedvenc kurvájának egyetlen lánya. Élvezni fogom - felkacagtam. Egy kutya nyüszítve kotródott be a romok alá a hirtelen hang hallatán. Odanéztem. Az állat bordáin szinte zongorázni lehetett volna, de szemeiben a vadak ösztöne égett. Fenyegetően morgott, amikor elhaladtam előtte.
- Ne félj, büdös dög, ha lesz valami ehető Roniéknál, te is kapsz belőle - az állat mintha értette volna, amit mondtam, felhagyott a morgással és a nyomomba szegődött. Egy kisebb csapat korombeli fiatal jött szembe, hangos füttyögéssel. De mikor a kutya kilépett mellőlem és én is kihúztam övemből a késemet, arcukon rémület futott át. Lassan kezdtek hátrálni, majd sarkon fordultak és elrohantak. A kutya és én utánuk. Nem volt számukra menekvés, ezt tudták, mégis futottak. Gyorsan végeztünk velük. Gyorsan, tisztán és halkan, ahogy az igazi ragadozókhoz illik. A kutya szinte azonnal rávetette magát az egyik holttestre. Mosolyogva néztem, ahogy a hatalmas állat formát ölt. A rozoga csontvázból szinte pillanatok alatt vérszomjas külsejű fenevaddá vált. Hehe... A vér hatása... Mindenkit megrészegít...
Továbbindultam. Befordultam az egyik sikátorba és a jóleső sötétben surrantam tovább, egészen Ronald házáig. Már ha lehet háznak nevezni azt a romhalmazt. Óvatosan löktem be az ajtót, de az óvatosságra semmi szükség nem volt. Ronald darabokra szaggatva hevert karosszékében. Idegeim megfeszültek, ahogy körbejártam a kis lyukat. Éreztem, hogy vetélytársam akadt. Nem is akármilyen. A férfi teste ugyan darabokra volt tépve, de látszott, hogy csupán a halála után tette vele ezt az illető. Talán, mert nyomot akart maga után hagyni. Legalábbis én erre következtettem. Ronald testén ugyanis nem voltak halálos sebek.
Sietősen hagytam el a házat. Gyorsan a végére akartam járni az ügynek, így bekopogtattam a szomszédjukhoz, hátha láttak valamit. De nem láttak semmit és senkit, így otthagytam őket. Holtan.
Továbbmentem következő kliensemhez. Valeria Krawsnik. Nemrégiben volt egy közös ügyünk, de nem különösebben nyerte el a tetszésemet. Erőszakos és nagyszájú nő. Folyton azzal hencegett, hogy hány démont ölt meg, de nem vette észre, hogy egy démon a társa. Nem is akármilyen.
Gyors voltam, de hagytam, hogy rádöbbenjen, kivel áll szemben. Élvezettel töltött el döbbent tekintete, amikor felismert. Bizony aranyom, a Macska állt veled szemben... Ugyanaz, aki a hátadat védte... De te nem tudtál mozdulni sem... Nem tehettél semmit... A nyakad törött volt, a tüdőd pedig darabokban... Ha akkor nem köhögöd el magad, valaki talán megtalál és meggyógyít... De így... Még a házad is kigyulladt...
Élesen kacagtam a lángokat nézve. Biztos távolban voltam, de tisztán hallottam a tűz körül serénykedőket. Víz, víz! Nem víz kell ide... Vér... Még több vér...
Tekintetemet feljebb emeltem, a toronyházak romjainak magasságába. Velem szemben valaki engem néz. Belémhasított a felismerés: Ronald gyilkosa! Éreztem, ő más, mint akikkel eddig összeakadtam. Ő erős. Megráztam fejemet, hátha eltűnik. Mire felnéztem, az alak köddé vált.
Kissé kóvályogva indultam el törzshelyem felé megkeresni a közvetítőt és jelenteni neki. A nő hangján éreztem a meglepődést, amikor beszámoltam neki Ronaldról. De nem törődött vele sokat, a lényeg az volt, hogy a megadott személyeknek annyi. Engem azonban bántott. Nem, nem bántott. Inkább a büszkeségemet sértette. Eddig én voltam a tisztelt és ezentúl is én leszek! Nem fogom átengedni a helyem holmi jöttment senkiházinak, aki csak úgy idetolja a képét, és még gyilkolni se tud stílusosan.
Felültem a bárpult mellé és intettem. A csapos automatikusan töltötte a whiskyt. Ismerjük egymást még régebbről, démonná válásom idejéről. Ő adott szállást abban a bizonytalan egy hétben. Ismeri a szokásaimat, és tudja, hogy rossz napom volt. Nem szól hozzám, csak tölti az italokat. Jól bírom az italt, de ha túl sokat iszom, kimaradnak dolgok. Ilyenkor a csapos zökkenti vissza a dolgokat. Csapos... Miért is hívom én ezt a férfit csaposnak, ha egyszer tudom a nevét? Steve Furgson. A csapos. Az egyetlen csapos a környéken.
Hallom, hogy a szomszédos teremben hangosan csattan egy szék. Talán feldöntötték. Bizonyára kártyáznak, és valakit csaláson kaptak. Fiúk, fiúk, csalni nem szép dolog... Robbanás hallatszik. Király - dünnyögöm magamban - Nagyszájú George berágott.
A csapos nem válaszol, csak újabb kört tölt. Lassan kimaradnak pillanatok. Egy szék röpül át látóteremen, de a csapos egy mozdulattal visszafordítja. Becsapódik a bár ajtaja és néma csend lett. Mellkasomba hasít egy érzés. Ő az! A trónbitorló! Megfordulok székemen és rámeredek. Ő visszanéz rám, majd helyet foglal mellettem. A csapos gyanakodva méregeti, végül megkérdezi, mit kér. Sört. Az bizony nincs, kisapám - kuncogok magamban. Bort. Az sincs. A férfi gondolkozik, majd kiböki: - Mi van? Whisky. Esetleg rum. De az kurva édes és kurva meleg. Nem fogod azt választani. Eltaláltam. Whiskyt kér. Egyhajtásra húzza le, majd elfintorodik. Marja a torkod, Szépfiú? Más is fogja. Esetleg a késem. De az is lehet, hogy a karmaim.
Rámnéz. Egy pillanatra megingok. A jégkék szemek szinte fogva tartanak, hogy aztán dühömet magasra korbácsolják. Hogy lehetsz ilyen nyugodt? Hogy lehetsz ilyen, mikor a saját gyilkosod ül melletted? Meglátom csuklójára erősített tűkészletét. Az egyik hegye még véres. Megvagy. Szóval ez a titkod. A nyom nélküli gyilkosság újabb válfaja.
Felállok, és kabátom felé veszem az irányt. Zsebéből kiemelek néhány érmét, hogy felhívhassam a közvetítőt. Mondom neki, megvan a madárka. Öljem meg. Nem fog bennem csalódni, közvetítő - vigyorgok. Visszaszórom a maradék pénzt, és kiveszem dobókéseimet. Drága dolog, négy fejest nyúztam meg érte. De milyen szép piros volt a vérük... Visszaülök székemre, késeimet gondosan tenyerem alá rejtem. Nem vette észre, újabb kört rendel. Figyelem egyenletes mozdulatait. A poharat oldalról fogja meg, azonos ívben emeli szájához, bedönti az italt, fintorog, majd hangos koppanással ejti kezét a pultra. Ugyanaz a pontosan kiszámított mozdulatsor. Emel, dönt, fintorog, ejt.
Észreveszi, hogy figyelem, de nem adja különösebb jelét. De folyton felém forduló jégkék szemei erről árulkodnak.
Végigmérem. Volt már néhány pasival dolgom, de be kell vallanom, ő messze túlszárnyalja őket. Arcra, termetre... Ha nem ölném meg, még esélye is lenne nálam. Csak most tűnik fel jégkék szemeinek narancs csillogása. Ritka a narancs árnyalat ezen a környéken, bizonyára messziről jött. Hajára siklik tekintetem. Érdekesen van nyírva, bizonyára mesterfodrász készítette. Frufruja elöl szinte tüskés, bizonyára zselézi. Feje tetején a szőkés-feketés tincsek a szélrózsa minden irányába néznek, tarkóján a haj apró copfba van fogva.
A csapos egy poharat kezd törülgetni. Az üveg halk csikorgása eszembe juttatja, mit is készülök tenni. Megszorítom kezemben tartott késeimet. Érzem, ahogy a penge a tenyerembe mélyed, de még nem támadok. Kivárom a megfelelő pillanatot. A csapos elszedi előlem a poharakat, és egy telit rak elém. A fiú felvonja szemöldökét, és újat rendel. Versenyzik velem. Drága, ez neked nem fog menni... Még mindig én vagyok az úr ezen a környéken...
Kinyújtja felém kezét, és óvatosan végigsimít fekete hajamon. Úgy teszek, mintha nem venném észre. Megismétli a mozdulatot, de véletlenül hozzáér arcomhoz. Pattanásig feszült idegeim jeleznek: most!
Kezemben megvillan a penge és elrugaszkodom. Ő mintha már várta volna a támadást. Félreugrik. Agyamat elborítja a vörös köd a sikertelen akció után. Sutba vágom minden óvatosságomat, és nyíltan támadok. A fiú csak mosolyog. Nem nyúl tűihez, nem próbálkozik trükkökkel. Egyszerűen eltűnik. Megzavarodva fékezek le. Érzem, hogy ereimben felzubog az elfogyasztott alkoholmennyiség. Agyam kezd kihagyni. Nem tudom, mit teszek, csak támadok. Nyakamba fájdalom nyilall és vér csorog le a hátamon. De a fiút nem látom. Aztán egy tűn csillan meg a lámpafényben. Megvagy! Felé ugrom. Arcán meglepetés tükröződik, és ismét eltűnik. Testemen sebek szakadnak fel, megrándulok. Engem, akit még senkinek se sikerült megsebesítenie, egy ilyen suhanc széttép? Nem. Nem hagyom.
Egy tű villan a szemem előtt... Kikerülöm. A következőt is. De az alkohol folyamatosan dolgozik, és már nem állok olyan biztosan a lábamon. Ellenfelemnek feltűnhetett pillanatnyi bizonytalanságom, de nem támadott. Rádöbbenek: csak játszik velem. Neki nincsenek gyilkos szándékai, csupán az erőmet méregeti. Rohadék...
Köhögnöm kell... Szétnyírta a tüdőmet. Magamban őrjöngök, de igyekszem nyugalmat erőltetni arcomra. Kezem szorosan kulcsolódik késem nyelére. Ő csak áll a felborult székek mögött és mosolyog. Ujjai között azonban ott figyelnek tűi. A térdem megremeg, ahogy kiszáll belőlük az erő. De nem hagyom magam. Engem nem győzhet le egy ilyen senki!
Megfeszítem lábaimat és felnézek a fiú arcába. Lángok lobbannak körülöttünk, de ő csak mosolyog. Utolsó erőmmel elrugaszkodom, kirántom késemet és felé csapok... De a penge nem éri el arcát... Elvesztem lendületem és belezuhanok a fehér semmibe...

_________________
Csöndes, és nyugodt vagyok, ugyanakkor szigorú és keménykezű. Megvédem a diákjaim, de csak azt aki nem fordul ellenem. Aki pedig a posztomra pályázik, és veszít ellenem azzal... a többit majd utána.
Arisa iránti szerelmem rendithetetlen, közös gyermekünket, és őt örültté válva védem ha kell, jobb ha nem bántod a családom, ha nem akarsz lenullázódni!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://arisa.niceboard.com
Thomas Hadsun
Angyalmester
avatar

Hozzászólások száma : 330
Age : 41
Registration date : 2007. Feb. 07.

TémanyitásTárgy: Re: Noira Kiara   Kedd Jún. 05, 2007 3:33 pm

Véletlenek márpedig nincsenek 2. rész

Ütemes, halk kopogásra ébredtem. Nem tudtam, hol vagyok, hisz a repedések a felettem levő plafonon nem voltak ismerősek. De a szagok sem. Nálam rendszerint kellemetlen csirkebűz van, mert a szomszédom szárnyasokat tart. De itt... Csípős füst... és ánizs. Mintha ánizst égetne valaki. Kellemes.
A kopogásba hirtelen dúdolás keveredik. Tí-du-didú-ti-dudu-dú... Ti-dum-dum-dum...
Oldalra tekintek és tegnap esti ellenfelem izmos, különféle girbegurba vonalakkal összetetovált hátán akad meg szemem. Automatikusan késem után kapok, de rá kell döbbennem, meztelen vagyok, a testemet elborító kötéseket leszámítva. A mozdulat zajára a tűz mellett ügyködő férfi - mert férfi volt, akármennyire is próbáltam lealacsonyítani - megfordul. Mikor látja, hogy ébren vagyok, egy tálat és kanalat nyújt felém. Nem fogadom el, noha napok óta nem ettem. A férfi megvonja vállát és ő maga áll neki az ételnek.
Körbenézek a kis szobában. Felismerem, hogy a város legromosabb kerületében lehetünk, a toronyházak közelében. Legalábbis a hiányzó falon át ez látszik.
Felülök, de rögtön hasogató fejfájás fog el.
- Ne erőltesd magad, a tüdőd még nincs teljesen rendben. - hallom a férfi kellemes hangját. - Mellesleg a tegnapi whiskymennyiség se tett sok jót.
- Kicsoda maga? - kérdezem bizalmatlanul. Ő nem válaszol, csak egy poharat nyom a kezembe, tele valami undorító színű löttyel.
- Idd meg - parancsol rám. Elhúzom a számat és egy mozdulattal a földre öntöm a folyadékot. Nem fogok egy ilyentől elfogadni bármit is. A férfi döbbenten nézi a padlón terjengő tócsát.
- Ha maga nem, én sem - közlöm vele. Lelököm magamról a terjedelmes bőrkabátot és ruháim után kezdek kutatni. Sebeim minden mozdulatomra felsajdulnak, mellkasom szinte hasogat. Érzem le kell ülnöm, de nem teszem. Túl büszke vagyok hozzá.
A férfi mosolyogva csóválja meg a fejét és cigarettára gyújt. De nem ám házilag sodrott levelesre... Nem, dobozból húzta elő. És öngyújtója is van... Tényleg messziről jött.
Észreveszi meghökkenésemet.
- Ne haragudj, de szükségem van erre - szabadkozik. Talán azt hitte, azért nézek így rá, mert rosszallom... Hülyeség. Legszívesebben kitépném kezéből a füstölgő szálat és egy slukkra lehúznám... De azzal csak a tüdőmet tenném még jobban tönkre, és én még élni akarok. De ez most nem számít. Csak a ruháimat találnám meg!
Megakad a szemem néhány egymásra pakolt fegyveren. Megismerem köztük késeimet és pengéimet. De ruhák nincsenek köztük. Mogorván emelem fel övemet, és a derekamra kötöm, majd belecsúsztatom a pengéket és egyenesen a kijárat felé veszem az irányt.
- Ugye nem akarsz így kimenni az utcára? - kiált utánam a férfi. Megvonom a vállam. Miért is ne? Sose voltam szégyenlős. Kitárom az ajtót és kilépek rajta. Mellkasom szaggat, de nem törődök vele. Csak messze, messze innét! Messze ettől az alaktól, aki legyőzött. Lassan lépdelek le a borzalmas állapotban lévő lépcsőkön. Nem is tudom, hogy volt képes felvinni ilyen magasra ezeken. Hisz bármelyik pillanatban összedőlhet az egész kóceráj.
Nehezen veszem a levegőt, amikor leérek az aljába. Engedélyezek magamnak egy perc pihenőt, majd továbbindulok.
Miért nem ölt meg? Semmiből nem állt volna. Pláne nem egy ilyennek. Erős, ezt tudtam már akkor, amikor megtaláltam Ronaldot, de nem hittem volna, hogy ennyire. Tűvel harcolni nagyon nehéz, ő mégis könnyedén gyilkol vele. És a képességeit is magas fokon használja, ezt tudom, noha nem tudtam megállapítani, mit is tud.
Kiérek az épületből. Kellemetlenül érint, hogy odakint hétágra süt a nap, és az utcára kimerészkedtek a romok alá begyűlt emberek. De „nagy” levegőt veszek - igaz, normálisan lélegezni is képtelen vagyok - és kilépek a fényre. A következő pillanatban „megmentőm” bukkan fel egy betontömb takarásából. Tekintetében nem látok dühöt, csak bosszúságot. Kikerülöm és továbbmegyek. Az utcán mászkáló fiatalok élesen füttyögnek. Kezem késeimre csúszik, a férfi azonban elkap.
- Ne csináld. - végighúzza ujjait tenyeremen és kitekeri belőle a pengét. Feléfordulok. Fellobban bensőmben a gyilkolás tüze és belemélyesztem karmaimat meztelen mellkasába. Ő hátrább lép, kezében tű villan és megböki vele vállamat. Éppen csak megbökte, de lebénulok. Karjaim nehezek lettek, lábaimat nem tudom mozgatni. Mi történik velem? Életemben először azon kapom magam, hogy félek. Félek ennek az alaknak az erejétől.
Hátrazuhanok, de ő elkap. Felvesz erős karjaiba és felvisz „otthonába”. A lépcsők recsegnek súlya alatt, de ő tudja, hova kell lépni.
Nem bánt, de én rettegek. Ki ez, hogy néhány mozdulattal így megszelídít? Ki ez, hogy engem, a gyilkost, a Macskát csak úgy megsebez, majd felgyógyít?
Letesz kabátjára és óvatosan letekeri mellkasomról és nyakamról a kötszereket. Felszisszenek, ahogy sebeimet levegő éri.
- Megmondtam, ne erőltesd meg magad. De te nem hallgattál rám, és most kezdhetem elölről az egészet.
- Hol vannak a ruháim?
- Elégettem őket - a férfi hangja szinte közömbös. Én korántsem.
- Meg van maga húzatva? Ruhákat nem szokás csak úgy elégetni! És mégis mit képzel, miben megyek haza?
- Úgy láttam, nem igazán zavart, hogy gyakorlatilag mindened kivolt.
- De akkor is...
Elmosolyodik és valami furcsa krémet ken sebeimbe. Végtagjaimból kiszáll a bénulás, és hörögve kapok a mellkasomhoz. Ha nem lennék ennyire gyenge, bizonyára nekiurottam volna ennek a rohadéknak, de így csak szánalmas kalimpálásra futotta. Óvatosan leszorította kezemet, jobb tenyerét szívem fölé helyezte.
- Ne mocorogj, ha nem akarod, hogy megint lebénítsalak.
Figyelmeztető hangjára megmerevedek és belenézek szemeibe. Nem akar bántani, ezt látom a kék szempárban. De a narancs csillogás veszélyre int; nem jó ötlet bízni benne. Én mindenesetre hagyom, tegyen, amit akar.
Szerencsére nem használja ki az alkalmat. Csupán gyógyít. Tenyeréből jóleső meleg árad szétroncsolt tüdőmbe, és érzem, hogy egyre erősödik légzésem.
Dolga végeztével megkönnyebbülten sóhajtott fel.
- Jó kislány, cukrot neki.
- Kislány a nénikéd. - dühít a stílusa. Egyszer kinyír, utána meggyógyít? Most akkor hogy is van ez? Felülök és szemügyre veszem. Tegnap fel sem tűntek fülbevalói. Jobb fülében és orrcimpájában karika, bal fülében tollból és csontból összefaragott valami lóg. Félrebillenti fejét.
- Ha jól sejtem, munkád van.
- Miből gondolja?
- Egy magadfajta cicusnak mindig akad valami fogára való. - hangsúlyozza a cicust. Tudja. Tudja, hogy én vagyok a Macska. Igaz, ezen nincs mit tagadni. Látott. Tisztában van a képességeimmel és a vérszomjammal.
- Akkor adjon valami ruhát, és engedjen dolgomra.
- Fölösleges.
Meghökkenek. Mit akar ez?
- Miért?
- Jártam a lakásodon. Elvégeztem helyetted a munkát.
Püff neki. Még egy lyuk büszkeségem hálóján.
- Maga nem képes úgy gyilkolni, mint én.
Egy pillanatra mered rám, majd hangosan felkacag. Szinte ugatva. Megborzongok a hang hallatán. Eszembe jut a tegnapi kutya. Az élvezet az állat szemében, ahogy falta az emberi húst. Valamiért rá emlékeztet ez a férfi.
- Tudod, cicus, én is élvezem, ha ölhetek. - fordul vissza hozzám. - Csakhogy engem nem a szenvedés látványa hajt, hanem az ellobbanó élet lángja.
- Mi a szórakoztató abban, ha egy ember egyszerűen összeesik?
- Nem tudom - tárja szét a kezét. Szép kezei vannak; finomak, de erősek. Nem olyan vékonykák, mint az ittenieknek, de nem is vastagok, mint Nagyszájú Georgenak.
Megszakad köztünk a társalgás. Érezzük, hogy valamit kéne mondani, de egyikőnknek sincs használható témája. Átszalad a fejemen, hogy talán be kéne mutatkozni, de elvetem az ötletet. Ő már tudja, én ki vagyok, én pedig nem vagyok kíváncsi rá. Kérek tőle egy ruhát, utána elsétálok innét és remélhetőleg csak a halála napján látom utoljára. De akkor én leszek a gyilkosa - erről a szándékomról még nem tettem le.
A napfény lassan elér fekhelyemig. Arrébbhúzódok. Ő is. Nem néz rám, de hirtelen megérzem: ő is olyan, mint én. Démon. Csupán fejlettebb.
Lassan felém fordítja tekintetét.
- A nevem Kieth.
Biccentek, de nem mutatkozom be. Nem szükséges terjeszteni, jobb, ha Macskaként ismernek. Ő tudja ezt, nem vár választ.
- Nyugodtan tegezhetsz.
- Jó.
Felállok és a fal helyén tátongó lyukhoz lépek. A napfény kellemetlenül perzsel. Lenézek az ötemeletnyi mélységbe. A suhancok még mindig az utcán kóborolnak.
- Hazavigyelek? - hallom Kieth hangját a hátam mögül. Megrázom a fejem.
- Csak egy nadrágot és pólót adj.
Beletúr zsákjába és egy igen viseltes rövidnadrágot és egy atlétatrikót nyom a kezembe.
- Ez megfelel?
Tökéletes. Ezeket nagyon jól át lehet alakítani női holmivá. Ha jól sejtem, ő is erre gondolt.
A nadrág kicsit bő, de övemmel fel tudom kötni. Az atléta nem takar túl sokat, de legalább nem kurvaként nézek ki. A sihedereknek meg legfeljebb elvágom a torkát.
Megigazítom a késeket övemben és az ajtóhoz lépek. Kieth rátesz vállamra kezét.
- Foglak még látni? - hangjának furcsa szólama van. Túl gyengéd. Nem illik hozzá.
Megfordulok és rámosolygok.
- Nem valószínű.
Keze lejjebb siklik felkaromra, majd lehanyatlik. Én helyeslően bólintok és kilépek az ajtón. Hátamon érzem könyörgő pillantását, de nem törődök vele. Hiába, Kieth, én csak egy érzéketlen gyilkos vagyok. Te pedig egy álmodozó. Nem tehetünk ellene semmit. Számomra az életet a mások arcán látható szenvedés jelenti, számodra pedig a mosoly. Láttam, Kieth. Boldog voltál, amikor rád mosolyogtam.
Kilépek a lépcsőházból. A suhancok eltűntek az utcáról, így nyugodtan sétálhattam. Furcsa. Rég sétáltam csupán a séta kedvéért. De jó érzés. Persze a démon bármelyik pillanatban előtörhet, de egy kis időre embernek éreztem magam. Mint régen, a szüleim halála előtt. Az emberek köszöntek nekem, ismertek. De most...
A hátam mögött két részeg alak kanyarodik ki az utcára. Hangosan zajonganak, de amikor megpillantanak, elnémul mind a kettő. Lehet, hogy ha tudták volna, nem teszik ezt. De megtették, és ezzel megzavarták békémet. Elvágtam a torkukat.
Apró otthonomba érve egy levelet találta matracomon. Kieth írta. Nehezen betűzöm ki az írott szöveget, hisz sose jártam iskolába, magamtól tanultam meg olvasni.
A levél lényegét azonban értem. Engedélyt kér, hogy letelepedhessen egy kis időre és munkát vállalhasson. Kihangsúlyozza, hogy nem akar nekem ártani, sem a munkámban, sem a magánéletemben.
Leteszem és törött ablakomhoz lépek. Fejemet nekidöntöm a repedezett üvegnek, és üres szemekkel bámulok ki az utcára. A járókelők némelyike - akik tegnap a bárban voltak - aggódó pillantással sietnek el lakásom előtt. Mi az, ami így rémíti őket? - ötlik fel bennem. Megszokták már kinézetemet; vörös szemeimbe azonban még mindig nem mernek belenézni. Talán mert köztudott dolog a munkám. De akkor miért nem kerestek még fel? Warrent, egyik régebbi társamat is kivégezték, amikor kiderült róla, hogy démon és bérgyilkos. Nem tudnák, hogy démon vagyok? Lehetséges, habár a vörös szem elég árulkodó jel. Vagy talán tudják, hogy fél kézzel elsöpörhetném őket? Nem valószínű.
Szél remegteti meg az ablaktáblákat. Megborzongok, ahogy a levegő végigsimít arcomon és ellököm magam az ablaktól. Lehúzom magamról a ruhákat és fegyvereket, majd az apró szoba sarkában álló, viszonylag ép egészalakos tükör elé lépek.
Végigmérem magam. Testemet mindenütt kisebb-nagyobb hegek és forradások borítják, nyakamon, lábamon és oldalamon a friss sebek még nem gyógyultak be. A mellkasomat fedő kötés kicsit átvérzett, ha jól sejtem, Kieth csak a tüdőmet hozta rendbe, a sebet nem. Óvatosan megoldom a gézt, és sziszegve letekerem.
Elborzadok a látványtól. A seb még a vártnál is rosszabbul néz ki. Szélein gennyedzik, beljebb bordáim kilátszanak. A vér szabadon csordul le melleim között.
Hányingerem támad. Mosdó nincs lakásomban, csak a földszinten, így a földre vagyok kénytelen öklendezni. Remegve meredek a kiokádott gyomorsavra - mert csupán az jött föl.
Hátradőlök és megbámulom holtsápadt képmásomat. Ki vagy te? Nem Noira. Nem a kőszívű démon, de nem is a fékevesztett bérgyilkos. Csupán egy fiatal lány. Nem, ez nem én vagyok! Nem hagyhatom el magam egy ilyen apróság miatt. Ez csupán egy seb. Ugyanolyan, mint a többi, csak egy kicsit komolyabb.
Tenyerembe temetem arcom. Érzem, ahogy forró könnycseppek csordulnak ki szememből. Most meg miért sírok? Ezt a fogalmat eddig nem ismertem. Nem sírtam már ki tudja, mióta. Miért történik mindez velem?
Kieth...- villan át a fejemen. Miért pont most? Miért pont most kellett találkoznom veled? Mit tettél velem, hogy így megpuhultam? Meg akartalak ölni, de te törődtél velem... Miért?
Hangos kukorékolás rángat vissza gondolataim közül. Az a nyavalyás szomszéd! Nem voltak elegek a tyúkok, egy kakas is kell?! Szédelegve állok fel. Keresek egy tiszta gézt, bekötözöm magam, visszaveszem ruháimat, lemegyek a földszinten lakó öregasszonyhoz elkérni a ház több éve használatos felmosórongyát, majd leloholok az alagsorba vízért. A vén nyanya a nyomomban. Idegesítő fejhangján figyelmeztet, hogy csak egy félvödörnyi vizet vihetek. Mintha több jönne abból a nyavalyás repedésből!
Mogorván támaszkodom a fal mellett a házinénit hallgatva. Előbbi lehangoltságom semmivé foszlott, az ingerültségnek adott helyett. Legszívesebben darabokra cincálnám ezt a macska-, rothadt káposzta-, és testszagú nőt, de nem tehetem. Háztársaim nem igazán törődnek otthonaikkal és feltűnne nekik, ha egy hét után egy szemétdombon élnének. Így inkább életben hagyom és szenvedek többórás monológjain.
A cső hangos sziszegéssel ürül ki, én pedig megkönnyebbülten slisszolok el a nő mellett. Ő azonban elkapja karomat, és durva mozdulattal visszaránt. Megrándulok, kezem késem felé lendül, de épp időben fogom vissza magam. Mrs. Joel fintorogva szimatol meg.

_________________
Csöndes, és nyugodt vagyok, ugyanakkor szigorú és keménykezű. Megvédem a diákjaim, de csak azt aki nem fordul ellenem. Aki pedig a posztomra pályázik, és veszít ellenem azzal... a többit majd utána.
Arisa iránti szerelmem rendithetetlen, közös gyermekünket, és őt örültté válva védem ha kell, jobb ha nem bántod a családom, ha nem akarsz lenullázódni!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://arisa.niceboard.com
Thomas Hadsun
Angyalmester
avatar

Hozzászólások száma : 330
Age : 41
Registration date : 2007. Feb. 07.

TémanyitásTárgy: Re: Noira Kiara   Kedd Jún. 05, 2007 3:34 pm

- Férfiszagot érzek rajtad. Ugye nem feküdtél össze senkivel?
Kirántom kezemet szorításából, és fensőbbséges hangon felelek.
- Ha arra gondol, nem áll szándékomban összehozni semmiféle nyekergő kiskölköt.
- Akkor hol voltál az éjjel?
Azt kívánom, bárcsak döglene meg a fene nagy kíváncsiságával együtt.
- Egy barátomnál.
Hazudok. Kieth nem a barátom.
- Steve azt, mondta szétverted a bárját.
Kurva!
- Ki voltam borulva.
Ne nézz így rám... Te nem öltél még. Nem tudod, milyen az ha a prédát az orrod elől halásszák el.
- Ez nem ok arra, hogy romba döntsd a környék egyetlen kocsmáját.
Mélyen belebámulok vizenyős szemeibe. Mellkasomba fájdalom nyilall. Ökölbe szorul kezem és lassan, tagoltan felelek.
- Nem. Én. Döntöttem. Romba.
- Akkor ki? Csak te voltál az, aki tegnap este balhézott.
- Lehet. - vonom meg vállam. Mintha érdekelne... Te úgyse iszol. Túl büdös neked az alkohol... Bezzeg a saját szagod... Az bizonyára illatos. Legalábbis számodra, mert a környezeted nem élvezi... Jelen esetben én.
Bűzgolyó hátrébb lép undorodó fintoromra. Én kihasználom a lehetőséget és a vödröt felkapva a lépcsőre szökkenek. Vállam fölött odavetem neki, hogy majd visszaviszem a felszerelést, mire dühösen kiköp és morogva visszavonul szobájába.
Nyögve dőlök neki zugom ajtajának. Kezemet mellkasomra szorítom, érzem, ahogy a vér lüktet a sebben. Rohadj meg, Kieth... Véres a tenyerem. Ha így folytatom, nem érem meg a hétvégét...
De most fel kell takarítanom. Nincs kedvem összehányt padlón meghalni. És ha esetleg valaki betolja ide a képét, ne az jusson eszébe, hogy ez is milyen mocsokban élt, hanem szegény kislány milyen becsületesen dolgozott, de mégis kinyuvadt. Na puff. Essünk neki.
Kelletlenül állok neki feltakarítani a mocskot és a vért. Amilyen nagy hévvel kezdek bele, energiám egyből mínuszba megy. Nehezen veszek levegőt, amikor lemegyek a szennyvíztározóhoz és beleöntöm a vödör tartalmát.
Kénytelen vagyok kicsit ledőlni, de tudom, ha lehunyom a szemem és elalszom, már nem fogok felkelni. Így csak heverek ócska matracomon, és fájdalmaimmal küszködve bámulom a plafont. Hagyom gondolataimat elkalandozni.
Szemem előtt újra és újra felrémlik Kieth alakja. Főleg a tegnapi harcból. Rég láttam olyan pontosan megkomponált, szinte táncoló, de mégis erőteljes mozdulatokat. Hol tanulhatta? Az már biztos, hogy nem ezen a környéken. És van egy enyhe akcentusa. Igaz, abból a néhány szóból, amit beszéltünk, nem jött le a stílusa, de kétségkívül akcentussal beszél.
Köhögnöm kell. Valerienek is köhögnie kellett, csakhogy neki a nyaka is el volt törve. Nekem legalább ennyi előnyöm van. A tüdőm is csupán részlegesen van cafatokban, úgyhogy egy kis ideig talán még kihúzom. Legalább addig, amíg lemegyek a bárba és elintézek néhány dolgot.
Megszédülök egy pillanatra, amikor felállok. Leesett a vérnyomásom. Mivel két kabátom közül az egyiket elégették, és nincs használható ruhám, télikabátban és a csupa vér atlétában és rövidnadrágban kell mennem. De legalább lesz rajta valami.
A bárban csupán a fal füstösségén látszott, hogy tegnap este nagy balhé volt. Azonban a székek, az asztalok mind hiánytalanul megvoltak. A pult mögött álló csapos is ugyanolyan mogorván töltötte az italokat.
Felkászálódom megszokott helyemre, de nem rendelek semmit. A csapos meglepődötten néz rám, de amikor egy pillanatra felvillantom véres trikómat, megáll a kezében az üveg.
- Mi a fenét csináltál?
- Ez még a tegnapi...
- Rohadék... - szűri fogai között. Áthajolok a pulton.
- Steve... Lehet egy kérésem?
- Persze...
- Használhatnám a fürdődet? És szükség lenne néhány tekercs kötszerre is. Meg egy váltás ruhára.
A csapos bólint, előhalászik a pult alól egy kulcsot, és a kezembe nyomja.
- Menj le a lépcsőn, kanyarodj balra és jobbról a második. Mindjárt jövök.
Bólintok és elindulok a megadott irányba. Hallom, ahogy odakiált az egyik fiának, hogy figyeljen a pultra, majd eltűnik a raktár irányába.
Lelépdelek a lépcsőkön és elkanyarodok. Jólesik az alagsor csöndje, habár a csapos által készített áramfejlesztő és vízátemelő kicsit zúg. De legalább van hol fürdeni.
Benyitok a jobboldali második ajtón és hangosan sóhajtva dőlök neki a hűvös csempének. Valósággal megrémülök önnön gyengeségemen. Máskor nagyban végezném a munkám ilyenkor, hogy utána kifuthassak a folyóhoz fürdeni, de most mozogni se tudok. Gebedj meg, Kieth, csak ennyit tudok mondani.
Megnyitom a zuhanyt és várom, hogy bemelegedjen a víz. Lehajítom mocskos ruháimat és belebámulok a tükörbe. Még mindig sápadt vagyok.
Megrázom a fejem és belépek a langyos víz alá. Nézem, ahogy a testemre rászáradt vér eltűnik és előbukkannak a borzalmas vágások. Igaza volt Kiethnek, nem kellett volna megerőltetnem magam.
Hallom a csapos lépteit a folyosón. Benyit. Nem zavar, hogy meztelenül lát, ő hűséges halott feleségéhez. Elborzadva mered rám.
- Te jó ég...
Jó ég bizony. Nem szép látvány.
Egy szappant nyom kezembe. Amíg én csutakolom magam, ő a kötéseket készíti elő. Nagy gyakorlata van ebben; nem egyszer látta el sebeimet, mellesleg régen orvos volt. Régen. Még a világ pusztulása előtt.
Kisebb koromban sokszor próbáltam beszéltetni az öreget az apokalipszisről, de egy árva szót nem lehet kihúzni belőle ilyen téren. Talán, mert a felesége akkor halt meg.
Kilépek a víz alól, és nagyjából ledörgölöm magam. Amikor a törülközőként funkcionáló rongy beleér a mellkasomon tátongó lyukba, felszisszenek. A vérzés ugyan elállt, de ugyanúgy nedvezik. Őrjítő.
A csapos leültet egy székre és elkezd körbetekerni a gézzel. Hagyom, hagy matasson melleim között, noha minden idegszálam támadásra kész. Csupán hozzám kéne érnie, és cafatokra lenne tépve. Ő tudja ezt, és hagyja, hogy az én akaratom irányítson.
Nem szólunk egymáshoz, csak figyelünk, nehogy a másik hibát kövessen el. Mikor a csapos kész lett, fogta a széket, a kötszereket és kivonult a fürdőből. Én kezembe veszem az otthagyott ruhaneműket és óvatosan, nehogy hozzáérjenek sebeimhez, felhúzom őket.
Felismerem a ruhákat - Charlie, a csapos idősebb fiának halott lányáé voltak. Nem igazán érdekel... Sose szerettem a kiscsajt.
A bárba visszatérve teljes káosz fogad. Két gyenge démon próbálja levadászni a vendégeket - nem sok sikerrel. Főleg, mert az egyikük kiszúrt magának és ez igencsak kellemetlenül érintett. Illetve őt, mert az ugrása után fejvesztve csapódott neki a falnak. Társa bukását látva inkább a menekülés mellett döntött. Fejvesztve.
A néhány rémült vendég döbbenten bámulja a testüktől elszakadt fejeket. Látom rajtuk, hogy nem tudják eldönteni, sikítozni kezdjenek, vagy elrohanjanak. Dermedten kapkodják tekintetüket köztem és a fejek között. Bizony, nem gyakran látni hidegvérrel gyilkoló 16 éves lányokat.
A csapos és a fia együttes erővel elvonszolják a holttesteket, én pedig önkényesen kiszolgálom magam. Whisky, mint mindig.
Mögöttem lassan elcsendesülnek. Röhejes. Egytől egyig mutánsok, de nem merik, vagy nem tudják használni az erejüket. Igaz, én se tudom irányítani, de használom. Számtalanszor gyújtottam áldozataimra a házukat, mert lassú voltam. Vagy, mert visszatámadtak. És erre berágtam.
A csapos mogorva mozdulattal húzza el előlem az üveget. Sokat megenged nekem, de nem szereti, ha üvegből iszom a piát. Ő régimódi. Nem törődik azzal, hogy a házán kívül miden romokban áll, neki csak a számít, hogy a bárja viszonylag tiszta legyen, ki tudja szolgálni a vendégeket, és ne legyenek balhék. Annak ellenére, hogy az utóbbi kritérium nem mindig teljesül, viszonylag kulturált helynek mondható - hála a csaposnak.
Egy papírfecnit csúsztat elém. Keresett a közvetítő. Hívjam vissza. A telefon felé fordulok. Éppen egy igen rossz külsejű fickó tárgyal valakivel. Megismerem, Rex az, aki belevitt az egész bérgyilkosdiba. Csupán azért nem öltem még meg, mert ő szállítja a fizetéseket.
Ingerült mozdulattal csapja le a kagylót. Ha jól sejtem, ismét elszalasztott valakit és megkapta a letolását. Nem éri meg a reggelt. Gyenge még ahhoz is, hogy előre gondolkodjon. Beszélt a nővel, elmondta a bakiját. De arra nem gondolt, hogy a fejeseknek nem kell egy használhatatlan alakváltó.

_________________
Csöndes, és nyugodt vagyok, ugyanakkor szigorú és keménykezű. Megvédem a diákjaim, de csak azt aki nem fordul ellenem. Aki pedig a posztomra pályázik, és veszít ellenem azzal... a többit majd utána.
Arisa iránti szerelmem rendithetetlen, közös gyermekünket, és őt örültté válva védem ha kell, jobb ha nem bántod a családom, ha nem akarsz lenullázódni!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://arisa.niceboard.com
Thomas Hadsun
Angyalmester
avatar

Hozzászólások száma : 330
Age : 41
Registration date : 2007. Feb. 07.

TémanyitásTárgy: Re: Noira Kiara   Kedd Jún. 05, 2007 3:34 pm

Figyelem, ahogy felveszi rongyos dzsekijét és idegesen hagyja el az ivót. Most én lépek a telefonhoz. Tárcsázom a számot. A közvetítő hangja a szokásos nyugalommal szól bele. Kérdezi, elintéztem-e a vándort. Egy pillanatig nem értem kiről van szó, de rájövök, csak Kieth lehet. Rajta vagyok az ügyön, felelem. A nő válaszából érzem, mosolyog. Új feladatot kapok, öljem meg Rexet. Sejtettem. A bogarakat el kell taposni, folytatja. Rex egy jó nagy bogár.
Hosszasan hallgatom a telefon sistergését, mielőtt letenném. Hagyok Rexinek egy kis egérutat. Amúgy is fáj a mellkasom, nincs kedvem a hosszas üldözésekhez. Visszaülök törzshelyemre, a csapos egyből tolja elém a poharat. Felhajtom, de nem kérek másodikat. Csak bámulom a poharat. Pont, mikor Kieth belépett... Megrázom a fejem. Hogy jön ez ide? Nekem semmi közöm hozzá. Összeverekedtünk, vesztettem, elvitt magához, meggyógyított...és ennyi.
Hangos kacagás hallatszik a kártyázók felől. Továbblöki a zaj a gondolataimat. Ha belegondolok, nem sok munka akad ebben a városban. Lehetsz kurva, bártáncos, csapos, kártyás...és bérgyilkos. Más opció nincs. Feketekereskedő esetleg, de ahhoz kapcsolatok szükségesek. A csapos fiai a kerület kereskedői, ők szerelték be a vizet és a villanyt a bárba, és ők látják el a helyieket élelemmel. A gond csak az, hogy havonta jó, ha egy hetet itthon töltenek, aztán mennek is tovább. Derek is csak azért van most itt, mert egy jeget használó mutáns nekiment és gyakorlatilag lefagyasztotta a karját.
Kihúzom késemet övemből és leellenőrzöm pengéjét. Meg kéne fennem, kezd kopni az éle.
Itt az idő, kezdődik a munka. Lecsusszanok székemről és intek a csaposnak.
Az utca kihalt. Lassan kezd lenyugodni a nap, ilyenkor mindenki visszahúzódik „otthonába”.
Végigsétálok a repedezett betonon, miközben minden idegszálammal Rexet keresem. Ha jól sejtem, valamelyik romos lebujban lesz, tökrészegen, mindenféle olcsó nőcskével körülvéve.
Igazam volt. A kéjbarlangnak berendezett pince hangos a férfi erőtlen nyögéseitől. Félrehajtom a függönyt. A vörös fény bántja szemeimet, de kinézetemre jó hatással lehet, mert a Rexen dolgozó három lány rémülten rebben szét. A férfi hunyorogva pislog, talán azt hiszi, megjött a ráadás. Ki kell, hogy ábrándítsalak, Rexi...
Letérdelek mellé és végighúzom mutatóujjamat mellkasán. Kéjesen felnyög, ahogy karmaimmal ágyéka felé közelítek. Arra vár, valaki kézbe vegye löttyedt farkát. Éppen ezért a meglepetés erejével hat, amikor karmaim belemélyednek golyóiba. Szemei kidüllednek, felhörög, láthatóan sokkos állapotba került. Vizenyős szemeit felém fordítja és rémülten kezd kapálódzni, amikor felismer. Bizony, Rex , a saját tanítványod fog kivégezni... A kis csavargó, akit az utcán szedtél össze... és aki megölte a feleséged... Hiába, az a pofon nem kellett volna... De te még ezt se vetted észre...
Megnyalom ajkaimat rettegéstől eltorzult arca láttán. A kis kurvák egymást taszigálva igyekszenek elhagyni a terepet. Nem, nem most... Talán egy kutya gyomrában...
Fenyegető sziszegésemre megmerevednek a lányok. Sírástól kivörösödött arccal bámulnak a feléjük suhanó késekre. A pengék egytől-egyig célba találnak. Vigyorogva nézem, ahogy holtan rogynak össze. Rex felsikít, és dobálni kezdi magát. Nem bírja nézni, ahogy játékszerei kidőlnek a sorból... Pedig rád is ez vár...
Leszorítom és beletérdelek a gyomrába. Sikoltozása elhal, helyét hörgés veszi át. Unalmas. Szeme homályos, túl részeg ahhoz, hogy fölfogja, mi történik vele.
Elegem van belőle. A mellkasom is kezd fájni, így nem húzom sokáig a kínzást. Elengedem, megkeresem kabátját és kiveszem belőle pisztolyát. Ellenőrzöm, meg van-e töltve. Rendszerint ezen bukja el a feladatait... Talált egy pisztolyt, de mindig elfelejti megtölteni. Mint most is. Halk sóhajjal töltöm meg a fegyvert a férfi kabátjában talált golyókkal. Marha...
A pisztoly dörrenése sokáig visszhangzik a fülemben. Mintegy feleletként a távolból farkasüvöltés hallatszik és néhány percen belül egész falkányi szürkés hát kering derekam körül. A tegnap látott fenevad is felbukkan köztük - borostyánsárga szemét üdvözlően emeli felém. Legalább rájuk számíthatok a nyomeltakarításban...
Kivételesen kellemesen hűvös van az utcán... Legalábbis a benti hőséghez mérve.
Visszatérek a bárba jelenteni a közvetítőnek. Munka elvégezve, holttest eltüntetve. A nő hangosan felkacag. Elképzelte Rexi döbbent arcát. Éles fülemet bántja ez a hang, de szerencsére abbahagyja. Megköszöni a munkát és lecsapja a telefont. Néhány pillanatig elgondolkozva bámulom a kagylót. Reméltem, hogy akad valami még, de ezek szerint nincs se szarkeverés, se elmaradt tartozások...
Én is leteszem a kagylót, majd nekitámaszkodok a bárpultnak. Fájdalom nyilall mellkasomba. Kiülhetett arcomra fájdalmam, mert a csapos aggódva néz rám. Intek neki, jól vagyok. Nem szükséges mindenért picsogni. Ez csak egy kis seb, pont, mint a többi. Be fog gyógyulni.
Elfogadom a felém nyújtott poharat. Elgondolkozva kavargatom a benne levő világos színű löttyöt. Ma valahogy sokkal többet jár az agyam, mint általában. Igaz, ma nem is volt semmi, ami elterelhette volna a figyelmemet.
Megcsendül a telefon. Derek veszi föl, hallom, ahogy kurtán felelget a vonal végén levőnek. Majd visszalép a pult mögé és odasúgja apjának: Diamond, visszahívni. Vagyis a közvetítő volt. Diamond az egyik bérgyilkos beceneve; többnyire ezeken a neveken szólítanak minket. Én vagyok a Macska, Drew Diamonddal egyenlő, Rex pedig eredetileg Robert volt. Mi hárman - illetve most már csak ketten - alkotjuk a kerület veszélyes magját. Tulajdonképpen mi vagyunk a rendfenntartók - ha nem akarsz egy fejjel alacsonyabb lenni, kifizeted az adókat, ha nem akarsz elvérezni, mindenkiről jót mondasz. Ilyen egyszerű. De persze lehetsz törvényen kívüli - csak akkor szabad préda vagy mindenkinek.
Jelen esetben nekem, hisz én vagyok az, aki főként élvezetből ölök, nem pénzért...
Arra eszmélek föl, hogy Nagyszájú George bámul bele közvetlen közelről a képembe. Reflexből vágom képen - estében magára dönti a többmázsás vaskandallót. Kétbalkezes. Haverjai igen fenyegető testtartással közelednek felém, így inkább lelépek. Nem mintha nem tudnék végezni velük - hetente egyszer elég szétverni a bárt. Szobámba visszaérve már levegőért kapkodok - nem kellett volna futnom. Gyorsan gyógyulok, de nem ennyire. Lezuhanok a matracomra és hörögve küszködök levegőért. Kis idő múlva szerencsére pulzusom csökken és oxigénszükségletem is. Zihálásom csitul, majd eltűnik. Megkönnyebbülten nyúlok el és próbálok egy kicsit szenderegni.
Kicsit sikerül is... Egészen addig, amíg a szomszéd kakasa fel ne ébreszt. Őrjöngve rángatom magamra ruháimat, és késemet megragadva áttrappolok a szomszédos lakáshoz. Kopogtatással nem vesződve egyszerűen berúgom ajtaját és nekiesek a csirkéknek. A madarak rémült kotkodácsolással menekülnek előlem, de nekem már túlságosan elegem van belőlük ahhoz, hogy akár csak egynek is kegyelmezzek. Gazdájuk rémülten kuporodik az ágyára felhalmozott szalma alá. Gyáva féreg. Mikor a tyúkokkal végzek, felé fordulok, de ő eltűnt a szalma alól. Ingerülten felmordulok és körbenézek. A földön egy igen érdekes állagú nyálka csúszkál az ajtó felé. Önkéntelenül is felröhögök. Furcsa egy képesség, az biztos... Kinyújtom kezemet felé, és lángra lobbantom. Néhány pillanat múlva a paca helyén a vézna férfi összeaszott holtteste hever. Nem bánom a halálát, legalább csend lesz éjjelente.
Felkapom az egyik csirkét és átviszem a szobámba. Legalább ennyi haszna volt a mai öldöklésnek... Végre ehetek valamit. Néhány gyors mozdulattal megpucolom és kibelezem. Nem törődök az elkészítésével... A vér íze sokkal vonzóbb annál. Nyersen marcangolom szét, nem törődök a nyers hús nyálkás ízével... Az igazat megvallva még ízlik is. De lehet, hogy ez azért van, mert már egy hete nem ettem semmit. Csoda, hogy még lábon állok...
Visszaheverek ágyamra és próbálok visszaaludni. Nem sikerül. Képtelen vagyok lehunyni a szemeimet, csupán bámulom a plafont. És a mellkasom is ég. Azt hiszem, megint kezd gyulladásba jönni.
Valamiért Kieth jut eszembe. Ő meg tudna gyógyítani... Nem! Nem kérek tőle segítséget. Nem ismerem, azt se tudom ki ő. De mégis...
Megrázom a fejem, és magamra parancsolok: Felejtsd el! Ő egy senki számodra!
Oldalra fordulok, de a fájdalom így még elviselhetetlenebbé válik. Sziszegve ülök föl, és úgy döntök, alvás helyett inkább sétálok egyet.
Az utcán szakad az eső. Felsőm szinte pillanatok alatt ronggyá ázott - hiába, manapság nem lehet vízhatlan cuccokat kapni.
Komoran néztem a lábam alatti repedezett betont. Vajon mi tette ilyenné? Hülye kérdés... Az apokalipszis.
Tűnődésemben nem vettem észre, merre visz lábam. Csupán arra eszméltem föl, egy össze-vissza tört ajtó előtt állok - Kieth ideiglenes otthonának ajtaja előtt.

_________________
Csöndes, és nyugodt vagyok, ugyanakkor szigorú és keménykezű. Megvédem a diákjaim, de csak azt aki nem fordul ellenem. Aki pedig a posztomra pályázik, és veszít ellenem azzal... a többit majd utána.
Arisa iránti szerelmem rendithetetlen, közös gyermekünket, és őt örültté válva védem ha kell, jobb ha nem bántod a családom, ha nem akarsz lenullázódni!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://arisa.niceboard.com
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Noira Kiara   

Vissza az elejére Go down
 
Noira Kiara
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
City of the angels :: Előtörténetek-
Ugrás: